Tudjuk, hogy az alábbi hír nem a Kennedy betegségről szól és a Google nem azt kutatja, de ettől függetlenül a hír mégis jó hír. Azért, mert mint tudjuk sok más téren már bizonyított a Google és reméljük, hogy sok hasznos infó lesz a Kennedy betegséget kutató orvosok számára is a „Google emberi test adatbázisában”…
Egy idézet a szövegből: „Ma már csak körülbelül 1.000 dollárba kerül egy ember genetikai vizsgálata, míg a század elején ugyanez a vizsgálat olyan 100 millió dollár körüli volt”
A Google új “holdraszállási projektje”: Az emberi test
Kezdeti kutatás, ami megkísérli feltérképezni a project felfedezéseit.
A Google Inc. belekezdett a talán eddigi legambíciózusabb és legbonyolultabb tudományos project-be ami valaha létezett: egy küldetésbe az emberi testen belülre. A Baseline Suty, (“Kezdeti kutatás”-nak hívott project) 175 embertől fogja összegyűjteni a genetikai és molekuláris információt név nélkül- majd a későbbiekben ezrekkel többtől – hogy a cég reményei szerint megteremthesse a teljes képet az egészséges emberi testről.
A korai fázisban a projektet Andrew Conrad fogja vezetni, az 50 éves molekuláris biológus aki olcsó, és nagy mértékben gyártható HIV teszteket fejlesztett ki a véradáshoz.
Dr Conrad 2013 márciusában csatlakozott a Google X-hez, a cég kutatási karához, és összeszedett egy 70-100 fős szakértői csoportot különböző szakterületekről, mint fiziológia (élettan), biokémia, optika, képalkotás és molekuláris biológia.
Léteznek más orvosi és genetikai tanulmányok. De a Baseline sokkal nagyobb és szélesebb körű új adathalmazt fog létrehozni. Azt remélik, hogy ez majd segíteni fog a kutatóknak megtalálni az okát a különböző halálos betegségeknek, és egyéb “gyilkos” kóroknak, mint pl a szívbetegségek és a rák, hiszen eddig az orvostudomány inkább ezen betegségek kezelésére koncentrált sem pedig azok megelőzésére.
“Ebben a bonyolult, komplex emberi rendszerben (testre gondol), a gondolat mindig meg volt, hogy megelőzzük a problémákat.” -nyilatkozta Dr Conrad. “Ez nem forradalmi. Mi csak feltesszük a kérdést: ha mi valójában tényleg megelőzni szeretnénk, mit kell ehhez tudnunk? Először is, tudnunk kell, hogy a jól működő test hogyan működik, és hogyan néz ki.”
A project nem lesz korlátozott, így nem csak bizonyos területek vagy betegségek lesznek a középpontban, és száz és száz különböző mintát fog összegyűjteni számos új diagnosztikai eszközök alkalmazásával. Majd az ő hatalmas számítógépes erejével, a Google megkísérli majd megtalálni a különböző mintákat /sablonokat /sémákat , azaz biojeleket/ biomarkereket, eltemetve az óriási információ halmazban. Remélhetőleg ezek a biojelek / biomarkerek használhatóak lesznek az orvos kutatóknak, hogy sokkal hamarabb megtaálhassák a leendő betegségeket.
A tanulmány például megtalálhat egy biomarkert, ami segít az embereknek hatékonyan lebontani a zsíros ételeket, hozzájárulva ahhoz, hogy az emberek tovább élhessenek anélkül, hogy magas koleszterin szintjük vagy szívbetegségük legyen. Egyeseknek talán hiányzik ez a tulajdonsága ezért belehalnak a korai szívrohamba. Ha majd a Baseline felfedezi ezt a biomarkert, akkor a kutatók képesek lesznek leellenőrizni hogy melyek azok az emberek, akiknek hiányzik ez a biomarker a szervezetéből, és segíthetnek majd nekik hogy módosítsák a viselkedésüket vagy kifejlesztenek egy új kezelést ami segíthet nekik jobban lebontani a zsíros ételeket, tette hozzá Dr Conrad.
A Google már megteremtette a világ egyik legnagyobb számítógépes hálózatát és adatközpontját, hogy az online böngészési eredmények gyorsak legyenek és hogy olyan adat-éhes szolgáltatásokat nyújthasson mint pl a videó oldal, a Youtube. Ez a számítógépes izomerő most már arra is használható lesz, hogy tárolja és összeszedje az orvosi tudnivalókat és így más kutatók is könnyebben elérhetik majd.
Ezidáig, a legtöbb biomarkert a késői stádiumban levő betegségeknél fedezték fel hiszen a tanulmányok általában beteg emberekre összpontosított. A kutatók megpróbálták ezeket arra használni, hogy hamarabb észrevehessék a betegségeket a változó eredmények közül, mondta Sam Gabhim, aki a Stanford Egyetem orvosi tanszékének Radiológiai Karán dolgozik és már több mint egy éve a segít Dr Conradnak a Baseline-nál.
Dr Conrad és Dr Gambhir szerint a project egy óriási lépés az ismeretlenbe. Ez azért van, mert az emberi test kifejezetten komplex és bonyolult és nagyon keveset tudunk még mindig a DNS, az enzimek és a proteinek (fehérjék) összjátékáról, kölcsönhatásairól és hogy kölünböző kölső környezeti hatások hogyan befolyásolják ezeket, mint pl az étrendünk. Ez a kezdeményezés talán rávilágíthat olyan biomarkerekre amik például segíthetnek a kutatóknak többre rájönni a betegségekről.
Bármilen esetben, Dr Conrad arra számít, hogy kis lépésekkel fognak előre haladni.
“Ez nem egy software project amit egy vagy két évig fogunk csinálni.”- jelentette ki Dr Gambhir. “Régen mindig azt mondtuk, hogy majd kitaláljuk a rák gyógymódját vagy megcsinálunk dolgokat egy pár éven belül. Mi már megtanultuk, hogy ne jelentsünk ki ilyeneket többé.”
A Google azt mondja, hogy a Baseline-nál összegyűjtött információ név nélküli lesz és kizárólag orvosi és egészségügyi célokra lesz korlátozva. Az adatok nem kerülnek megosztásra biztosító cégekkel, tette hozzá a Google.
Mégis, maga az ötlet, hogy a Google tudni fogja emberek ezreinek a test szerkezetét egészen a sejtjeik belsejében levő molekuláiktól fontos kérdéseket hoz fel a titoktartás, magánélet és korrektség terén. A jövőben, ilyen adatok felbecsölhetetlen értéküek lehetnek a biztosítóknak, akik folyamatosan azon vannak, hogy csökkentsék a kockázataikat. További prózai, de mégis dermesztő visszaélési lehetőségek is elképzelhetők, mint például az állás interjúk és házassági felkérések előtti alapos kutakodás.
A Baseline-t különböző intézményi bizottságok fogják ellenőrizni, amelyek irányítják és felülvizsgálják majd az emberek orvosi kutatását. Miutn a teljes tanulmány beindul majd, a Duke University és a Stanford Egyetem orvosi tanszékei és a bizottságok fogják ellenőrizni az adatokat.
“Ez egy olyan kérdés, ami alaposan meg lett beszélve.”- jelentette ki Dr Gambhir. “A Google nem uralhatja egyedül ezt a nagy adathalmazt.”
A Baseline ezen a nyáron indult egy orvosi kutató céggel, amin keresztül 175 ember iratkozott be olyan vizsgálatokra, amelyek magukban foglalják a testváladékok összegyűjtését, mint a vizelet, vér, nyál és könnyek.Dr Conrad nem volt hajlandó elárulni, hogy a Google melyik céggel dolgozik. A tanulmány ugyancsak jelentős tárháza lesz a résztvevők szövetmintáinak is.
Dr Conrad csapata analizálni fogja a kezdeti eredményeket és ennek alapján fogják eltervezni a nagyobb volumenű tanulmányt a Duke és a Standford orvostudományi tanszékeikkel, melyben több ezer embert is bevonnak.
A kezdeti tanulmányhoz, épp úgy mint a későbbiekben a nagyobb méretűhöz amit a Duke és a Stranford vezet majd, önkéntesek lesznek toborozva. Ezen létesítmények vezető kutatói, akik nem a Google alkalmazottai, fogják összegyűjteni a mintákat, és eltávolítani azokat az adatokat, amikkel azonosítani lehetne a részvevőket, mint pl a neveket és a társadalmi biztosítás számokat.
Miután az adatok teljesen névtelenek lesznek, akkor a Google és a többi kutató elérheti majd ezeket, mondja a cég.
Az megszerzett információ tartalmazza majd a résztvevők teljes genetikai adatait, a szüleik genetikai adatait, csak úgy mint adatokat arról, hogy hogyan bontja le a szervezetük a táplálékot, a tápanyagokat, a gyógyszereket, hogy megy végbe az anyagcseréjük, milyen gyorsan ver a szívük stressz hatása alatt, és hogy hogyan változtatják a kémiai reakciók a génjaik viselkedését.
Ezalatt, a Google X Life Sciences csoport majd olyan eszközöket fejleszt ki, amik kényelmesen viselhetőek lesznek és úgy gyűjthetik majd az adatokat, mint a szív verések számát, szívritmust, és oxigén szintet. A Baseline résztvevői ilyen eszközöket fognak viselni Robert Califf szerint, aki a Duke University Orvostudományi karának egyetemi rektora, és szintén a tanulmányon fog dolgozni.
Dr Conrad azt mondta, hogy a Baseline résztvevői okos kontaktlencsékat fognak hordani, amit már ki is fejlesztett a csapata, amivel majd a glükóz szintet lehet majd folyamatosan mérni a tanulmány során.
Ezidáig, egy ilyen jellegű kutatás túl drága és nagy időigényű volt. De a a genetikai és molekuláris adatok gyűjtésének ára csökkent. Ma már csak körülbelül 1,000 dollárba kerül egy ember genetikai vizsgálata, míg a század elején ugyanez a vizsgálat olyan 100 millió dollár körüli volt. Sőt, a számítógépes erő növekedése azt jelenti, hogy a minták és sémák kutatása az adathalmazokban, adathegyekben sokkal könnyebb és gyorsabb is.
Dr Gambhir tanulmánya, amit egy évtizede kezdett el, nem lett befejezve a túl magas költségek miatt, nyilatkozta.
A Baeline a Google X legújabb project-je, ami a hosszútávú, rizikós kezdeményezésre fókuszál amely nagy hatással lehet a világra és összességében a Google alapvonalára. Más “holdraszállási project-ek” magukban foglalják az önmagát vezető autókat, a szemüvegként hordható számítógépet és az internet szolgáltatást nyújtó magasban levő léggömböket, léghajókat. .
A Baseline nem törekszik kereskedelmi termékkel vagy szolgáltatással előrukkolni, ellentmondva a többi Google X projectnek, amelyek leginkább olyan dolgokat fejlesztenek ki, amik eladhatókká válhatnak a jövőben.
Ez a tanulmány esélyt ad a Google-nek, hogy elmélyülhessen az egészségügyi szektorban, amit ezidáig csak felületesen érintett. Az egészségügyi iparági szektor 2017-re akár 10.8 trillió dollárt is érhet majd, a Freedonia Csoport kutatói szerint.
Dr Conrad azt reméli, hogy az orvostudomány előrehalad majd a hatalmas információhegyek gyűjtésének köszönhetően. Ez pont egybevág a Google eredeti küldetésével, azzal, hogy összegyűjtse és rendszerezze a világ minden in formációját, amit világszerte elérhetővé és használhatóvá tegyen, jelentette ki Dr Conrad.
“Mi nem tehetünk egy olyan zárójelet a célmondatunkba, hogy az egészségügy kizárva” tette hozzá Dr Conrad.
Forrás: The Wall Street Journal / Fordító: Ladjánszky Rubina