Normális esetben egy nagy esemény eljövetelekor azt szokták írni, hogy “elérkezett a várva várt nap”. Ezt a napot mi a legkevésbé sem vártuk, de szerettünk volna túl lenni rajta.
Thomas természetéhez hűen most sem izgult, legalábbis nem mutatta ki az izgalom jeleit semmilyen formában. A várható eredményhez és a témához képest nyugodtan várakozott, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Mielőtt behívták volna a rendelőbe, az utolsó percekben megkérdeztem tőle, hogy mit gondol, hány százalék annak az esélye, hogy ő is “beteg”? 98% volt a válasza. Én 70%-ra tippeltem, de sajnos a 100% lett az eredmény, vagyis Thomas is örökölte a Kennedy Betegséget.
Nem akartuk az Ördögöt a falra festeni, ezért megbeszéltük, hogy amíg nincs meg az eredmény, nem tekintettük “sajátunkénak” a betegséget, így az első válasza még az utolsó percekben is az volt, hogy 50-50%, de de azt hiszem, belül mindketten tudtuk, az eredményt, hiszen sajnos mindketten jócskán az 50%-on felül tippeltük meg annak esélyét.
Ennek nagy részben az az oka, hogy a tünetek ismeretében vártuk az eredményt, és bátyjának hasonló, (egymástól függetlennek tűnő) tünetei vannak, ami alátámasztani látszott a rossz eredményt.
Thomasznak nagyon jó természete van, az eredmény közlésének napja gyakorlatilag semmit sem változtatott a mindennapjainkon. Az egészet úgy kezeli, mintha csak azt mondták volna neki, hogy megcsípte őt egy szúnyog. Bár ilyen természetem lenne, bár minden embernek ilyen természete lenne…
Napjainkat tehát nem befolyásolja a papír, vagyis a vizsgálati lelet, szembesülés pillanata nem volt. A betegségről lassan szivárogtak be az elménkbe az információk, elsőként Attilától, azután az Internetről és végül a dokival történt első beszélgetéskor.
Ezek egyike sem volt nyomatékosabb hatással Thomaszra, mint a másik. Ő kezdettől úgy gondol az egészre, hogy csinálunk egy weboldalt, és megfejtjük a betegséget.
Az orvosok ugyanis jelenleg mindössze annyit tehetnek, hogy elkészítik a géntérképet, amiből kiderül, az alany beteg-e. Ezt követően tájékoztatják a beteget a betegség tüneteiről, majd igény esetén gyógyszert írnak fel. A görcsökre tudnak gyógyszert adni, ill. arra az anyagra, amely a betegség következtében túltermelődik a beteg szervezetében.
A betegségre közvetlenül azonban valódi gyógymód, vagy gyógyszer jelenleg nincs. Az orvosok megállapítják a betegséget és gyakorlatilag az ő feladatuk ezzel véget is ért. Legfeljebb az említett gyógyszereket tudják felírni a betegnek, mást nem tudnak tenni.
Természetesen az itthoni és külföldi kutatások zajlanak a háttérben, vagyis ha bármilyen gyógymód, vagy használható gyógyszer a kezelő orvos tudomására jut, akkor értesít.
Mi ezt nem szeretnénk megvárni, ezért keresni fogjuk a megoldást!